2019. szeptember 21., szombat: Máté, Mirella napja

UEFA „ajándék”: Pénzbüntetés és részleges stadionbezárás a Budapest Honvédnak

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) etikai bizottsága 30 250 eurós (9,958 millió forintos) pénzbüntetéssel és részleges stadionbezárással sújtotta a Budapest Honvéd labdarúgóklubját az Universitatea Craiova ellen Európa Liga-selejtezős párharcon történtek miatt.

A kispesti egyesület hivatalos honlapja szerint az UEFA döntése értelmében a következő hazai nemzetközi mérkőzésen egy 4000 férőhelyes részt le kell majd zárnia a Honvédnak, amely a pénzbüntetés nagyobb részét, 20 ezer eurót a rasszista megnyilvánulások, 5250 eurót a csapat nem megfelelő viselkedése, további 5000 eurót pedig rendzavarásért kapott. A Honvéd emlékeztetett rá, ez az eljárás nem azonos a klubnak azzal a fellebbezésével, amely során személyes meghallgatást kértek az UEFA-tól a Romániában történtek miatt. Mint írták, „erről egyelőre még nem kaptunk tájékoztatást.

A kispesti együttes tizenegyes-párbajban bukta el a párharcot, az augusztus 1-jén rendezett craiovai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással „kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.

A Honvéd óvást nyújtott be a mérkőzés után, ezt az UEFA elutasította, a kispestiek azonban fellebbeztek. A Craiova 60 ezer eurós pénzbüntetést kapott az európai szövetségtől, amely akkor arról is döntött, hogy a román együttesnek három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. A Craiova a harmadik fordulóban az AEK Athénnal szemben búcsúzott.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások