Elhunyt Sir Roger Scruton brit konzervatív filozófus. A gondolkodó hetvenöt éves volt, több mint ötven könyv marad utána, amelyeket politikáról, esztétikáról, morálfilozófiáról írt. Scrutont fél évvel ezelőtt diagnosztizálták rákkal. ÉleteElolvasom

Egy férfi meghalt, egy másik pedig megsérült a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a fővárosi Alkotmány téren lezajlott összetűzés következtében, amelyben több személy is részt vett, tájékoztatott hétfő reggel a bukarestiElolvasom

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező – közölte az MTI-vel a család pénteken. Marton László 1943-ban született Budapesten. A Színház- és FilmművészetiElolvasom

Meghalt Niki Lauda, a háromszoros világbajnok Forma–1-es pilóta. Halálhírét családja közölte – jelentette be az osztrák közszolgálati televízió, az ORF. Niki Lauda 70 éves volt és súlyos beteg, tüdőátültetésen isElolvasom

Meghalt a Székelykőn egy 50 éves magyarországi nő szombaton – közölte a Fehér megyei hegyimentő-szolgálat (Salvamont). A hegyimentő-szolgálat tájékoztatása szerint a Torockó melletti Székelykőre kiránduló nő rosszul lett, és aElolvasom

Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után kedden hunyt el Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest díszpolgára – tudatta a művész felesége az MTI-vel.Elolvasom

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. “ A család most arra kéri az elektronikus és aElolvasom

Nyolcvanéves korában meghalt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze.  Szerda hajnalban, 80 éves korában meghalt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzetElolvasom

Életének 75. évében, hosszú betegség után, budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – közölte a Magyar NemzetiElolvasom