Riasztó módon immár 13. éve folytatódott tavaly szerte a világban a politikai és a szabadságjogok hanyatlása, a visszaesést elszenvedő országok száma még mindig sokkal meghaladta a javulást élvezőket, bár nemElolvasom

Európában többet romlott a demokrácia, mint a világ bármely más régiójában – derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) 2018-as Demokrácia-index tanulmányából, amely szerint ebből a szempontból Románia sereghajtó azElolvasom

Európában többet romlott a demokrácia, mint a világ bármely más régiójában – derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) 2018-as „Demokrácia-index” tanulmányából, amely szerint ebből a szempontból Románia sereghajtó azElolvasom

A történelem során nem egyszer bebizonyosodott, hogy egy bizonyos társadalmi réteg mindig eszközként szolgál a hatalom, illetve a politikusok kezében, ha konszolidálni kell valamilyen politikai felállást, vagy menteni kell aElolvasom