2019. augusztus 16., péntek: Ábrahám napja

Sződemeteren átadták a Kölcsey-emlékházat

A partiumi Sződemeteren szombaton ünnepélyes keretek között felavatták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey Ferenc-emlékházat és a (román) vallásügyi államtitkárság támogatásával felújított református templomot.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és a Sződemeteri Református Leányegyházközség által szervezett rendezvényre több százan gyűltek össze Kölcsey Ferenc szülőfalujába, melynek ma mindössze 43 magyar lakosa van. A szabadban tartott hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán lelkész, miniszterelnöki biztos hirdette az igét.

Amint Pakulár István lelkész elmondta: a Kölcsey-emlékház a költő dédnagyanyja által építtetett református templom szomszédságában épült fel. Földszintjén a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett be kiállítást, melynek egyik terme a szerzőt, másik a Himnuszt idézi. Az épület alagsorában 24 fő kiszolgálására alkalmas étkezdét, emeletén diákszállást alakítottak ki.

A szombati eseményre Nagykárolyból Sződemeterre hozták azt az egyházi anyakönyvet, amelybe 1790 augusztus 9-én bevezették Kölcsey Ferenc megkeresztelését. A lelkész elmondta: a kiállítás berendezése volt a legfontosabb feladat, hiszen Sződemeter a világ minden tájáról vonzza a magyarokat, és most már van egy hely, ahol fogadni lehet őket, ahol Kölcsey emlékét lehet idézni.

Hozzátette, egyelőre telefonos bejelentkezés alapján fogadják a vendégeket, de hamarosan kikerül az órarend is az emlékház ajtajára. „Nem magunkért építettük az emlékházat, hanem a világ minden magyar emberéért. Azért, hogy aki ide eljön, legyen egy olyan szellemi kiindulópontja Kölcseytől, amely megerősíti a magyar öntudata megőrzésében” – mondta a lelkész

CÍMKÉK

Hozzászólások