2019. szeptember 21., szombat: Máté, Mirella napja

Szeptemberben 5 százalékos volt az éves infláció

Szeptemberben 5 százalékra lassult az éves infláció Romániában az előző havi 5,1 százalékról – derült ki a statisztikai intézet szerdai közleményéből.

Szeptemberben 6,55 százalékkal nőtt a nem élelmiszerek fogyasztói ára, az élelmiszereké 4,44 százalékkal emelkedett, a szolgáltatások ára 2,54 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi átlagos árszinthez képest.

Idén év eleje óta 16,61 százalékkal drágult a földgáz, 6,76 százalékkal az üzemanyag Romániában.

Több mint fél éve rendre Romániában a legmagasabb az infláció az európai uniós országok közül. A legmagasabb értéket, 5,4 százalékot májusban regisztrálták: ez több mint ötéves csúcsot jelentett, Romániában legutóbb 2013 februárjában volt magasabb az éves infláció.

Júliusig 4,6 százalékra mérséklődött az infláció, augusztusban azonban ismét 5 százalék fölé emelkedett.

A jegybank augusztus elején 0,1 százalékponttal 3,5 százalékra csökkentette idei inflációs előrejelzését, 2019 végén pedig 2,7 százalékosra számít, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb az előző becslésénél.

Tavaly decemberben 3,3 százalék volt az éves infláció, amely másfél év után, 2017 januárjában került pozitív tartományba. A negatív inflációhoz a kormány több lépcsős áfa-csökkentése vezetett.

A kormány a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak emelésével az utóbbi években felpörgette a fogyasztást, uniós szinten élen járó (2017-ben 7 százalékos, idén 4,5 százalék körülire becsült) gazdasági növekedést produkálva, a megnövekedett kereslet azonban gyorsan növekvő inflációt és külkereskedelmi mérleghiányt eredményezett.

[MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások