2019. november 14., csütörtök: Aliz napja

Románia „legkövetkezetesebb” pártja nem fog kormányt buktatni

Az RMDSZ nem akar ideológiai kérdések döntőbírája lenni a román belpolitikában, hanem a közös jövőépítéshez keres partereket, hogy a magyarság erős és versenyképes közösségként maradhasson meg Romániában – hangoztatta Kelemen Hunor, az RDMSZ elnöke.

A politikus, a 16. Bukaresti Magyar Napokon rendezett „Ha a múlton nem is tudunk osztozni, a jövőt tervezni kötelességünk” című fórumon beszélt kedden az RMDSZ célkitűzésekről, és a Nagy Románia létrejöttének centenáriumi évében is képviselt, őszinte többség-kisebbség párbeszédet szorgalmazó álláspontjáról.

Úgy vélekedett: a múltról kialakult eltérő értelmezést nem lehet megváltoztatni, a centenáriumi évnek inkább a jövőről kellene szólnia. Az RMDSZ Románia következő évtizedeinek megtervezéséről szeretne párbeszédet folytatni a többséggel.

Kelemen Hunor szerint azonban a párbeszédfelhívás nem talált a remélt nyitottságra, a román pártok a politikai „iszapbirkózással”, most például a DNA-főügyész leváltásával vannak elfoglalva.
Kelemen hozzátette, az RMDSZ azért kötöttek parlamenti együttműködési megállapodást a kormányzó szociálliberális koalíció pártjaival, mert ők voltak az egyedüliek, akik valamilyen együttműködést felajánlottak. Innen következik, hogy a bizalmatlansági indítványra készülő Nemzeti Liberális Párt (PNL) aligha számíthat arra, hogy az RMDSZ segít megbuktatni a Dăncilă-kormányt, és nemcsak az utóbbi időben felerősödött magyarellenes retorikája, vagy a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításának elgáncsolása miatt, hanem azért sem, mert nem tudnak alternatív kormánynévsort és politikai programot felmutatni.

A pártelnök az RMDSZ vélt és valós szerepét is ecsetelte: „Az RMDSZ az elmúlt 28 évben párbeszédet akart a román társadalommal, parlamentáris eszközöket használt, a jogállamiság mellett tette le voksát, és stabilitási tényező volt, amikor Romániának nagyon fontos volt, hogy társadalmi béke legyen az uniós csatlakozás előtt, és 1990-től kezdve elkötelezett volt az integráció tekintetében (.) Ilyen szempontból nálunk következetesebb politikai alakulat nincs Romániában” – zárta előadását Kelemen.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások