2019. november 18., hétfő: Jenő napja

Önkormányzati választásokat tartanak ma Magyarországon

A rendszerváltozás óta nyolcadik alkalommal tartanak Magyarország 3177 településén önkormányzati választásokat vasárnap.

A választók polgármesterjelöltekre, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőjelöltekre szavazhatnak, a budapestiek pedig főpolgármestert is választhatnak. A nemzetiségi választópolgárok a nemzetiségi önkormányzatok tagjait választják meg az önkormányzati voksolással egy napon. A képviselők mandátuma öt évre szól.

A választás egyfordulós, és az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. Mivel nincs eredményességi küszöb, akár egyetlen szavazattal is polgármesterek vagy képviselők lehetnek a jelöltek. Vasárnap reggel 6 és este 7 óra között 8 millió 25 ezer választó dönthet arról az ország 10 278 szavazókörében, kik képviseljék érdekeiket az elkövetkező öt évben az önkormányzatokban.

A választáson nemcsak a magyar állampolgárok, hanem a letelepedettek, bevándoroltak, menekültek, valamint az Európai Unió többi tagállamának magyarországi lakcímmel rendelkező, névjegyzékbe vett állampolgárai is szavazhatnak. A választáson négy főpolgármester-jelölt és 7363 polgármester-jelölt indul. A tízezernél kevesebb lakosú településeken – ahol egyéni listán választják a képviselőket és minden választópolgár annyi jelöltre szavazhat, ahány tagú a testület – 34 788-an indulnak jelöltként. A 169, tízezernél több lakosú településen vegyes választási rendszerben, egyéni választókerületben és kompenzációs listán juthatnak a jelöltek mandátumhoz.

A fővárosban élők három szavazólapot kapnak: ők a képviselő-testület és a polgármester mellett a főpolgármester személyére szavazhatnak. A fővárosban a megválasztott 23 polgármester automatikusan a Fővárosi Közgyűlés tagja lesz, további kilenc mandátumot a vesztes polgármesterjelöltekre leadott töredékszavazatok alapján osztanak szét a listák között.

[MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások