2019. szeptember 25., szerda: Eufrozina, Kende napja

Nagyvárad: évértékelő találkozót szervezett a Néppárt

Évzáró és egyben évértékelő ünnepi találkozót szervezett az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete a nagyváradi városháza dísztermében. Az eseményen felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, a nagyváradi polgármester tanácsadója és Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke.

„Friss, eleven és sokkoló élményekkel tértem haza Strasbourgból, ahol – ahogy azt a hírekben is láthatta mindenki – terrorista merénylet történet. Azzal egyidőben mégis elfogadták az ENSZ migrációs csomagját, valamint a migránsvízumról szóló jelentést is. Mindkét dokumentumnak célja az illegális migráció legalizálása, ezért bátran kijelenthetjük: a migránsok betelepítését célzó politika globális szintre emelkedett” – kezdte felszólalását Tőkés László, aki beszédében összefoglalta és röviden elemezte az európai politikai folyamatokat. „A strasbourgi támadás várható volt, hiszen tudjuk: Európa nagy veszélyben van, egyesek mégis – önfeladó módon – szélesre tárják a kontinens kapuit a terrorveszély előtt” – mondta az EMNT elnöke. „Meg kell védenünk erdélyi magyar közösségünket, s száz évvel Erdély elcsatolása után érvényt kell szereznünk a gyulafehérvári ígéreteknek. Jól látjuk: veszélyben van Európa, veszélyben vannak az őshonos nemzeti kisebbségek, és veszélyben van a nemzeti értékekre építő államok szuverenítása is, hiszen birodalmi szellemben igyekeznek egyesek Európát egyesíteni. Egy ilyen helyzetben komoly felelősségünk van abban, hogy felmutassuk nemzeti értékeinket, s mindent megtegyünk azért, hogy azokat védelmezni tudjuk” – jelentette ki Tőkés László a zsúfolásig telt díszterem közönsége előtt.

 

„Bárhonnan is támadjanak bennünket, mi tudjuk, mi a dolgunk, s miként cselekedhetünk helyesen. Erdélyben magyarként politizálni egyet kell jelentsen a nemzetpolitika gyakorlásával is, s nem feledhetjük, hogy az általunk képviselt politikának mindig kell legyen erkölcsi dimenziója is, s mindig a helyes irányt, az erkölcsileg is elfogadhatót kell választanunk. S mert így teszünk, advent idején a Megváltó születését várhatjuk, s – másoktól eltérően – nem bírósági ítéletünket. Azért vagyunk a nemzeti oldalon, mert hisszük: az erdélyi magyar politikának a közösséget kell szolgálnia, nem a mérhetetlen román korrupciót” – kezdte felszólalását Szilágyi Zsolt. A Néppárt elnöke hozzátette: politikusainkat az évszázados keresztény értékek kell vezessék, s fontos, hogy az erdélyi magyarok testvérként tekintsenek egymásra az igencsak kiélezetté és veszélyessé vált közéleti-politikai helyzetben. „Az elkövetkező két évben négy választás is vár ránk. Jó látni, hogy a Bihar megyei és a nagyváradi Néppárt egyre erősödik, konkrét eredményeket tud felmutatni, s egy kreativitásban, tettrekészségben és nemzeti érzésben sem szűkölködő csapatról beszélhetünk. A jövő kérdése az lesz, hogy sikerül-e megváltoztatnunk sokak gondolkodását, s belátják-e végre, az erdélyi magyar politikai erők együttműködése erősebb képviseletet biztosít az egyszínű, egypárti választási szereplésnél” – mondta a politikus. Szilágyi Zsolt felszólalása zárásaként hozzátette: Temesvár után szükség van az európai, hagyományos, keresztény értékek forradalmára is.

„Tavalyi évértékelő rendezvényünkön megállapítottuk, hogy többet dolgoztunk mint a megelőző évben, de kevesebbet, mint a következőben fogunk. Ehhez tartottuk magunkat, sikereinkről pedig az elért eredmények tanúskodnak” – kezdte felszólalását Csomortányi István, aki kitért a Néppárt és a nagyváradi városvezetés viszonyának elemzésére is. „Nagyvárad a régió leglátványosabban fejlődő városa, annak ellenére is, hogy a központosított bukaresti államvezetés nem támogatja a településünket. Az elmúlt másfél évtizedben a magyarok kiszorultak a városvezetésből, ennek ellenére is sikerült olyan helyzetet teremtenünk, hogy ha még a döntéshozatalban csak korlátozottan tudunk is részt venni, de teljes rálátásunk van a hivatal munkájára, hiszen van polgármesteri tanácsadónk – Zatykó Gyula személyében. Minden támadás ellenére arról is beszámolhatok, hogy a Bihar megyében működő többi Néppárt-szervezet is stabilan működik, sőt folyamatos fejlődésben vannak” – mondta Csomortányi. A politikus hozzátette: jól látható ellentét van Nagyvárad és a Bihar Megyei Tanács munkája között, míg előbbi nyomán a város folyamatosan fejlődik, utóbbi nem tud – a látszatintézkedéseken kívül – tényleges eredményeket felmutatni. „A Nyugat Szövetsége is jelzi, hogy a nem román szocialista színezetű városok semmilyen segítséget nem kapnak. Mindebben a legfájóbb mégis az, hogy ezt a katasztrofálisan működő román kormányt bukaresti magyar képviselők tartják életben. A jövőre nézve tehát az a célunk, hogy minden településen a lehető legerősebb frakciót tudjuk megalakítani – az önkormányzati választások során –, s így könnyen alakulhatnak ki olyan helyzetek, hogy a Néppárt lesz a mérleg nyelve egy egyre inkább kétpólusúvá alakuló bihari politikai térben. Nagyváradon és Bihar megyében megerősödtünk, tárgyalóképessé váltunk és immár mi döntjük el, a román politikai erők közül kivel állunk szóba, szomorú azonban, hogy a magyar-magyar párbeszéd továbbra sem működik. Fontos eredményink vannak, ilyen a Szent László Egyesület által végzett munka, valamint a Szent László Napok megszervezése, a patiumi gazdaszervezetek fejlődése, vagy épp a Magyar Polgári Egyesület által – Nagy József Barna vezetésével – elvégzett, kulturális értékmegőrző munka. A jövő évre sem ígérhetünk mást, csak ennyit: folytatjuk a munkát” – zárta felszólalását Csomortányi.

„Annak ellenére, hogy személyemet és az általam képviselt pártot is folyamatos támadások érik, számtalan eredményt sikerült felmutatnunk” – kezdte felszólalását Zatykó Gyula. „Az elmúlt időszakban, mióta a nagyváradi polgármester tanácsadójaként végzem munkámat, a nagyváradi kórháznak sikerült Békés megyei partnerkórházat szereznünk, mely hozzávetőlegesen 3 millió eurónyi többletforrást is jelenthet majd. A váradi kultúrára szánt költségvetési tételnek immár közel egynegyedét költik magyar vonatkozású rendezvényekre, Nagyvárad főterét pedig sikerült visszafoglalnunk: március 15-én vagy épp augusztus 20-án már ott ünnepelhetünk, de a magyar gazdaszervezetek vásáraira, valamint az adventi gyertyagyújtásra is ott kerülhet sor. A város által szervezett rendezvények egyre erőteljesebben kétnyelvűek, a fordításokat pedig személyesen is ellenőrzöm. Új programpontként megszervezik a Magyar Kulturális Napokat, idén már 16 ezren voltak kíváncsiak rá, a Nagyvárad—Debrecen testvérvárosi kapcsolat újra élő, tartalommal teli együttműködést jelent, az Olaszi-kert pedig – szintén kezdeményezésünkre – visszakapta régi nevét és áll gróf Rhédey Lajos szobra is” – számolt be az elért eredményekről Zatykó. „Természetesen a jövőre nézve is vannak terveink: a Nagyvásár tér felújítását és átalakítását követően, a budapesti Margit-szigetihez hasonló, interaktív szökőkutat szeretnénk felépíteni, elektromos üzemű autóknak töltőállomásokat helyeztetünk el a város több pontján, haladunk a magyar nyelvhasználati kérdések megoldásával is, valamint reméljük, hogy a városháza felújítása során visszakerül az épület homlokzatára a turul madár is. Mindezeket az eredményeket a centenárium évében értük el úgy, hogy a Néppártnak sem városi, sem megyei tanácsosai nincsenek. A legfontosabb tehát az, hogy mindenki a maga helyén, legjobb tudása szerint végezze a dolgát, s ha így teszünk, Nagyvárad és Erdély is fejlődni fog” – zárta felszólalását Zatykó.

Az esemény végén ünnepi koccintásra került sor, melynek érdekessége volt, hogy az előző években megszokott állófogadás elmaradt, az erre tervezett összegből pedig idén, karácsony napján, 200 adag ételt juttatnak el nagyváradi rászorulóknak. A gesztus ellensúlya kíván lenni a megyei tanácsnál, megtöbbszörözött költségvetéssel, állandó gyakorlattá vált politikai eszem-iszomoknak.

Az évértékelőn átadásra kerültek a tavaszi országgyűlési választásokat megelőző tájékoztató és a levélszavazat-begyűjtő munkában részt vett nagyváradi önkéntesek számára azok az elismerő oklevelek, melyeket Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Tőkés László, az EMNT elnöke, valamint Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke látott el kézjegyével. Mint ismeretes, a két szervezet több, mint tízezer állampolgár levélszavazatának célba jutásában segített.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

CÍMKÉK

Hozzászólások