Másfél hónapos gyermekük halálra kínzása miatt életfogytiglani büntetést kaphatnak a szülők

Szerdán kezdődött el a franciaországi Pas-de-Calais bíróságán annak a 28 éves román férfinak és 23 éves nőnek a pere, akik összeálltak, gyereket vállaltak, majd mivel a helyzet meghaladta őket, halálra kínozták csecsemőjüket.

Borzalmas kínokat kellett kiálljon rövid, alig 46 napos élete alatt Amber. A román szülőktől származó csecsemő három évvel ezelőtt, 2015. május 21-én halt meg, a kegyetlen szüleit most állították bíróság elé.

A vádirat szerint a 28 éves Alexandru D. romániai árvaként került még gyerekkorában Franciaországba nevelőszülőkhöz. Élettársa, a 23 éves Laura H. nevelőintézetben nőtt fel. Interneten ismerkedtek meg és 2013-ban összeköltöztek. Szociális segélyekből tengették életüket 2 éven keresztül, majd 2015 tavaszán megszületett a kislányuk, Amber.

Az új helyzet teljesen meghaladta őket, a kislány sírása teljesen kiborította őket ezért egy segélyszolgálathoz fordultak, ahol tanácsokkal látták el őket. Nem sokkal később a helyzet tovább romlott, 2015. május 15-án kihívták a mentőket. A kiérkező mentősök borzalmas állapotban, kómában találtak rá a csecsemőre, akit kórházba szállítottak, de a kislány 5 nap múlva meghalt. A törvényszeki orvosok jelentése szerint a csecsemő egész testét sérülések borították, bokájától fogva többször egy szekrénynek ütötték.

A per első tárgyalásán az apa elismerte bűnösségét és megbánást tanúsított. Ugyanakkor menteni próbálta élettársát, magára vállalva az erőszakot.

[Forrás: Observator.tv, Maszol]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

4 × 5 =