2019. szeptember 20., péntek: Friderika napja

Időst, gyereket és állapotos nőt is megölt, miközben a Facebookon közvetítette száguldozását

Őrizetbe vették hétfőn Romániában azt a 39 éves sofőrt, aki vasárnap délután három ember és egy magzat halálával végződött balesetet okozott egy facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással, írja az MTI.

A tulcea megyei férfi BMW sportkocsija képességeivel akart hencegni a kocsiban ülő két ismerőse, illetve egyikük Facebook-követői előtt, ugyanis a hátsó ülésen lévő utas a közösségi oldalon élőben közvetítette az ámokfutást, amelyre az elöl ülő utas is biztatta a sofőrt.

A lakott területen is hatalmas sebességgel haladó kocsi Văcăreniben egyszerűen lerepült az útról, átszakított egy kerítést, és halálra gázolt egy 79 éves nőt, egy hároméves gyereket, és egy 33 éves, hetedik hónapban lévő anyát is. A nőt még sikerült egyszer újjáéleszteni, ám a galaci kórházban belehalt sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.

A balesetet okozó sofőr könnyebben, két utasa súlyosabban sérült meg: mindannyian elmenekültek a helyszínről. Őrizetbe vételekor a sofőr vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.

Romániában a kormány éppen a hétfői ülésén szigorították az  okostelefonok autóvezetés közbeni használatát. Az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok dacára egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások