2019. május 26., vasárnap: Evelin, Fülöp napja

Horváth Anna kolozsvári tanácsosi helyét Kinizsi Zoltán vette át

Lemondott kolozsvári önkormányzati képviselői mandátumáról Horváth Anna, a kincses város korábbi alpolgármestere, miután szerdán két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és politikai jogainak gyakorlásától is eltiltotta a román legfelsőbb bíróság.

Képtalálat a következőre: „kinizsi zoltan”

Csoma Botond, Horváth Anna, Kinizsi Zoltán

Horváth Anna írásban nyújtotta be lemondását, és nem vett részt a kolozsvári önkormányzati testület pénteki rendkívüli ülésén. Emil Boc polgármester az ülésen elmondta: nem kommentálta és ezután sem fogja kommentálni a legfelsőbb bíróság jogerős ítéleteit, de tartozik azzal, hogy nyilvánosan mondjon köszönetet azért a munkáért, amit Horváth Anna tett a kolozsvári közösségért. A polgármester a Horváth Anna által felvetett gondolatokért és az általa kezdeményezett és fenntartott közpolitikákért mondott köszönetet.

Oláh Emese alpolgármester – aki Horváth Anna helyét vette át a hivatalban – az RMDSZ-frakció nevében jelentette ki, hogy Horváth Anna nagy mértékben hozzájárult a város fejlesztéséhez, és személyét ma is nagyra értékelik. Oláh Emese reményét fejezte ki, hogy Horváth Anna hamarosan visszatérhet a politikába.

Horváth Anna helyét Kinizsi Zoltán, a BT Aréna igazgatóhelyettese vette át a kolozsvári önkormányzati testületben. A 27 tagú kolozsvári városi tanácsban közel kétharmados többséggel rendelkezik a parlamenti ellenzékhez tartozó Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely a város vezetésébe bevonta az RMDSZ-t is.

A testületben a PNL 17, az RMDSZ öt, a kormányon levő Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíció öt képviselővel rendelkezik.

Horváth Annát szerdán jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság. Az ítélet végrehajtását négy évre felfüggesztették. A bíróság befolyással való üzérkedésnek találta, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Az alpolgármestert nemzetbiztonsági okokból figyelte meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és egy titkosszolgálati eszközökkel lehallgatott beszélgetését tekintették a vádak bizonyítékának. Horváth Anna az ellene elrendelt kényszerintézkedés (hatósági felügyelet) miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.

[Forrás: Krónika]

CÍMKÉK

Hozzászólások