2019. május 25., szombat: Orbán napja

Fél óra kellett három kerékpáros elgázolásához, egy 11 gyermekes apa megöléséhez

Mindössze harminc perc leforgása alatt három kerékpáros-gázolás történt Arad megyében. Egy biciklis a helyszínen életét vesztette, ketten megsérültek.

Az egyik baleset Öthalom és Újpanád települések között történt. Itt egy nagy sebességgel közlekedő, ittas gépkocsivezető előzés közben autójával elgázolt egy 26 és egy 46 éves kerékpárost. Előbbi kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, utóbbi – egy 11 gyermekes, öthalmi édesapa – azonban meghalt az ütközésben, egy helyi bulvárlap értesülései szerint a kocsi valósággal lefejezte. A balesetet okozó 31 éves, aradi sofőr ellen eljárás indult gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

Kevesebb mint harminc perccel korábban Borosjenő közelében is elgázoltak egy kerékpárost. A biciklist SMURD-helikopterrel szállították a temesvári kórházba, válságos állapotban. Ebben a balesetben a személyautó sofőrje is súlyosan megsérült, a jármű ugyanis az árokba csúszott, a férfit feszítő-vágóval szabadítottak ki a roncsok közül, majd az aradi kórházba vitték.

[Forrás: Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások