Elhagyja Spanyolországot a pénzügyi botrányba kevert I. János Károly volt király

Elhagyja az országot, és külföldön telepszik le I. János Károly, ezt a volt spanyol király jelentette be. Hírügynökségek pénzügyi botrányt emlegetnek a döntés hátterében.

A királyi család internetes oldalán jelent meg a levél, amelyben a fiát, VI. Fülöp jelenlegi uralkodót tájékoztatta a szándékáról. Döntését azzal indokolta, hogy ez szolgálja Spanyolország érdekeit. Azt nem közölte, hogy hová távozik. A spanyol miniszterelnök nemrég “zavarónak” nevezte a János Károly körül kialakult helyzetet, amelynek része egy pénzügyi vizsgálat Spanyolországban és Svájcban. Azt akarják kideríteni, hogy a volt uralkodó kapott-e jutalékot, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.

Amióta a legfelsőbb bíróság az idén korábban kezdeményezte a vizsgálatot, a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy euró milliókról van szó. Az összeget a király állítólag Abdalláh egykori szaúd-arábiai uralkodótól kapta, és Svájcban helyezte el. Ez a hatóságok gyanúja szerint a pénz eltüntetésére irányuló próbálkozás lehetett. János Károly ügyvédje közölte, hogy a volt király a hatóságok rendelkezésére áll az ügyben.

A most 82 éves volt uralkodó csaknem negyven évig ült a trónon, és igen nagy szerepet játszott a modern, demokratikus Spanyolország békés felépítésében Francisco Franco diktátor 1975-ös halála után. A trónról 2014-ben mondott le. A királyi ház szerint VI. Fülöp semmit sem tudott az esetleges pénzügyi szabálytalanságokról, és ismert, hogy lemondott a volt királytól várható személyes örökségéről.

[Forrás: MTI]