Egy óra alatt elfogyott a háztartási eszközök roncsprogramjára szánt költségvetés majdnem fele

Egy óra alatt elfogyott a háztartási eszközök roncsprogramjára szánt költségvetés 40 százaléka – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.

A háztartási eszközök idén először meghirdetett roncsprogramja keretében szerda déltől fogadják az igényléseket a Környezetvédelmi Alap (AFM) honlapján. A szaktárca szerint a program elindítását követő egy órában 7,4 millió lejre érkezett igénylés, ami a 20 millió lejes költségvetés mintegy 40 százalékát teszi ki. „Jelenleg percenként 100 igénylést regisztrál az AFM rendszere, és a számok egyik pillanatról a másikra változnak” – áll még a bejegyzésben.

Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter kedden rámutatott, a roncsautóprogram mintájára kidolgozott, országos szintű projekt lényege, hogy régi típusú háztartási eszközeit energiatakarékosakra cserélje a lakosság. A beszolgáltatott régi gépekért cserében utalványokat kapnak a programban részt vevők, amelyeket aztán új készülékek vásárlására fordíthatnak. A program keretében A++ és A+++ energiahatékonysági besorolású mosógépet, hűtőszekrényt, fagyasztószekrényt és -ládát, illetve légkondicionáló berendezést lehet vásárolni.

Az idei program költségvetése mintegy 20 millió lej, ami hozzávetőlegesen 60 ezer utalványra elegendő. Ezek értéke 200, 300 vagy 400 lej lehet.

[Agerpres]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

12 + 4 =