2019. szeptember 20., péntek: Friderika napja

Egy leváló szikladarab okozta Török Zsolt halálát

Levált az a szikladarab, amelybe kapaszkodott, ezért zuhanhatott egy szakadékba Török Zsolt alpinista a Fogarasi-havasokban – nyilatkozta az legeredményesebb romániai hegymászó halálának lehetséges okairól a Szeben megyei Salvamont vezetője.

Adrian David elmondta, Török Zsolt a Negoj (Negoiu)-csúcsot egy olyan útvonalon próbálta megközelíteni, amelyen alpinisták nagyon ritkák járnak. Közölte, hogy a hegymászót szombat reggeltől kezdték keresni a hegyimentők, mert ekkor jelentette eltűnését a felesége, de valójában szerda óta nem adott életjelet magáról. Török Zsoltot a belügyminisztériumi helikopter lokalizálta a Negoj-csúcs közeli szakadékban.

Amikor a hegyimentők leereszkedek érte, már nem élt. A holttestét felhozták a szakadékból, és olyan terepre vitték, ahová a helikopter is le tud szállni – mondta el a hegyimentő az aradon.ro portálnak.

A 45 éves alpinista halálának időpontja egyelőre ismeretlen. Mivel szerda óta nem válaszolt a hozzátartozói telefonhívására, elképzelhető, hogy aznap veszítette el az életét – közölte Adrian David. A hegyimentők vezetője hozzátette, hogy kedd este beszélt utoljára Török Zsolttal, akkor a Călţun-tó melletti hegyi menedékben tartózkodott.

„Tudtam, hogy szerdán egy olyan útvonalon indul el, ahol nincs telefonjel. Ezért nem ijedtünk meg túlságosan, amikor nem válaszolt a hívásokra. Szombat reggel már sejtettük, hogy baj van, mert egy kollégám megtalálta a holmiját a hegyi menedékben” – részletezte Adrian David.

Török Zsolt az egyik legeredményesebb romániai hegymászó volt. Ő vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót, amely felvitte a román zászlót a Himalájában a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.

[Forrás: Maszol]

CÍMKÉK

Hozzászólások