Eddig százezren írták alá az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését

Továbbra is gyűjtik a támogató aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tavaly májusban elindított európai polgári kezdeményezéséhez – hangzott el az M1 híradójában.

Azt mondták: az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését eddig mintegy százezren írták alá a szükséges egymillióból. A “Székelyföldért megmozgatjuk Európát” jelszóval elindított polgári kezdeményezés jogi és anyagi keretet kér az Európai Uniótól az őshonos nemzeti kisebbségek számára – tették hozzá. A petíciót a nemzetiregiok.eu címen néhány kattintással bárki támogathatja.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke az M1-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta: a kezdeményezés magyar szempontból azért fontos, hogy a határon túli magyar területek úgy fejlődjenek, gazdagodjanak, hogy közben magyar regionális identitásukat megőrizzék.

[Forrás: MTI]