2019. november 14., csütörtök: Aliz napja

Dák temetőre építkeztek a cigányok, román csendőrök hajtották el őket

Az illegális ház- és viskóépítésekre is érzékeny tud lenni a román állam – már ha az épületeket ősi temetőre, régészeti lelőhelyre húzzák fel.

A dákoknak valójában nem sok közük van a románokhoz (mint ahogy a szkítáknak és keltáknak, gepidáknak, avaroknak, stb. sem), mégis, részint a Ceaușescu-féle sajátos nacionalista, sovén szemlélet jól bejáratott hagyományai szerint, a dák leleteket a románok legszentebb hagyatékaiként kell őrizni.

Argeș megyében sincs ez másképp: Cetăţeni településen egy végzés értelmében csendőrök segítségével láttak neki kilakoltatni a helyi lelőhelyre illegálisan felhúzott házak roma lakóit. Figyelemre méltó, hogy az Adevărul PNL-közeli liberális bulvárlap nem csinál titkot belőle, hogy a társadalom legszegényebb rétege szemelte ki magának házépítésre a kérdéses telket. Mi több, a területen 150-en laknak engedélyek nélkül, illegálisan felépített házakban, a román cikk szerint többségük roma.

A lap megjegyzi, hogy ezidáig a helyiek sikerrel „hárították” a kitelepítési kísérleteket, és most is tiltakoztak házaik lerombolása ellen, mindhiába.

Az Argeș megyei múzeum történésze, Dragoș Mândescu szerint a házak rögtön két régészeti lelőhelyet is érintenek: az egyik dák, a másik középkori emlékeket őriz. A régészek eddig a terület csupán kis részét tárták csak fel, hiszen az ásatások útjában ott álltak a sebtében felépített házak.

[Forrás: Adevărul]

CÍMKÉK

Hozzászólások