Ciprus és Románia állt 2018-ban az első két helyen az Európai Unióban az év során megkötött házasság számát illetően. Cipruson 1000 lakosra 7,8 házasságkötés esett, Romániában pedig 7,4, derül kiElolvasom

Eredménytelenek az Oroszország ellen az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt kivetett európai uniós (EU-) szankciók, és mindenkinek ártanak – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő szombaton az 56. Müncheni BiztonságpolitikaiElolvasom

Meghalt Franciaországban egy koronavírussal megfertőződött férfi – írja a BBC a francia egészségügyi miniszter közlése alapján. A kínai férfi január 16-án érkezett az országba turistaként, a járvány gócpontjából, Hupej tartományból.Elolvasom

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nem fog bizalmat szavazni a második Orban-kormánynak, jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, az alakulat elnöke pénteken, rámutatva, “nevetséges” a jelenlegi politikai helyzet, mivel olyan kormányfőtElolvasom